Vonat trend: egy szavas posztok a közösségi médiában
Amcsiból elindult egy trend, miután egy amerikai vasúttársaság véletlenül azt posztolta Twitterre, hogy “trains”, azaz vonatok. A marketingesek pedig munkához láttak.
Blogolok arról, hogy mit jelent számomra a marketing, és hogyan jelenik meg a munka és a vállalkozás során. Marketing szótárt is írok.
Amcsiból elindult egy trend, miután egy amerikai vasúttársaság véletlenül azt posztolta Twitterre, hogy “trains”, azaz vonatok. A marketingesek pedig munkához láttak.
Melyek a leghatékonyabb offline (azaz hagyományos) és online vagy digitális marketing eszközök? Ez a cikk erről szól és folyamatosan bővül.
Melyek a leggyakoribb egyetemi tévhitek, és mi a valóságalapjuk? Összegyűjtöttem, hogy mire kell számítanod az egyetem első néhány hetében, hogy ne érjen kellemetlen meglepetés.
2018-ban volt szerencsém részt venni a Google nyári táborán, ami az egyik legjobb rendezvény volt, amin járhattam. Az idei táborra pedig már javában tart a jelentkezés, ezért röviden összefoglaltam, hogy mi is volt ennyire jó benne, hátha te is kedvet kapsz hozzá.
Hogyan lehet megírni egy marketing szakdolgozatot egy hónap alatt? Bárki, akit megkérdeztem azt válaszolta, hogy sehogy, de én nem hittem nekik. Rájuk cáfoltam, és jeles szakdogát írtam egy hónap alatt. Máris mutatom hogyan.
Mi a különbség a marketingkutatás és a piackutatás között? – kérdezte tőlem a marketing záróvizsga közben a vizsgabizottság elnöke. Ezen még soha nem gondolkoztam el azelőtt, de elárulom, hogy mi volt a helyes válasz az elnök kérdésére.
Mi az a büfészak, és milyen szakokra használják ezt a jelzőt? A kereskedelem és marketing szak büfészaknak számít? Megoszlanak a vélemények, de én határozottan úgy gondolom, hogy nem!
Érdekel a kereskedelem és marketing szak, de fogalmad sincs arról, hogy mit csinál egy marketinges? Segítek! A leggyakrabban felmerülő kérdésekre válaszolok.